Stop guessing. Start asking.

Nyelv English

Olvassuk az online hírleveleket


2011.05.12


Hatékony elérést biztosítanak az e-mail alapú marketing eszközök: a KutatóCentrum felméréséből ugyanis kiderült, hogy az e-mailezők 88 százaléka elolvassa az érdekes tárgyú reklámleveleket, 98 százaléka pedig fel szokott iratkozni online hírlevelekre.

Bár az e-mailezők 56 százaléka naponta jellemzően minimum három elektronikus reklámlevelet kap, a jó tárgyválasztás és a névre szóló címzés növelik az olvasási hajlandóságot – mutatott rá a KutatóCentrum legfrissebb E-Mail Marketing Reportja, mely többek között az elektronikus reklámüzenetekkel kapcsolatos attitűdöket és az online nyereményjátékok megítélését vizsgálja évről évre.

A nagyításhoz kérjük, kattintson a képre!


A megkérdezett 18-64 évesek 88 százaléka nyilatkozott úgy, hogy elolvassa az érdekes tárgyú reklámüzeneteket, 60 százaléka pedig szívesebben megnézi a névre szóló leveleket. „A felmérés arra is rávilágított, hogy a címzettek jobban szeretik az olyan üzeneteket, amelyeknél már a feladóból látszik, hogy melyik cég reklámoz benne” – emelte ki Györfi Anna, a KutatóCentrum kutatási projekt menedzsere. A címzés jelentőségét az is mutatja, hogy az ismeretlen feladótól érkező leveleket a megkérdezettek közel 20 százaléka megnyitás nélkül törli, további 40 százaléka csak bizonyos esetekben (például ha a tárgy nem tűnik spamnek) olvassa el, míg 11 százaléka előbb utánanéz a feladónak. Csupán 26 százalék az, aki az ilyen üzeneteket is jellemzően elolvassa.

A nagyításhoz kérjük, kattintson a képre!


Képeket nem nézegetünk

A levélszemét mappába kerülő leveleket a megkérdezettek 36 százaléka olvasatlanul törli, ugyanakkor azok, akik átnézik a mappa tartalmát, jellemzően a feladó szerint szelektálnak.
A felmérésből az is kiderült, hogy az aktív e-mailezők közel felének a levelezőrendszere nem engedélyezi a képek automatikus letöltését, további 18 százaléknál pedig csak a „biztonságos forrásnak” jelölt levelek esetében jeleníti meg azokat. „Többek között emiatt fontos, hogy a reklámlevelek szöveges részeit ne képként, hanem HTML, illetve sima text formátumban illesszük be a levélbe” – jegyezte meg Fialka Krisztina, hazánk első online direkt marketing rendszerének, a Maximának a vezetője.

Az idősebbek olvassák, a fiatalok átfutják

Az e-mailezők 98 százaléka szokott legalább időnként feliratkozni hírlevelekre, melyeket rendszeresen meg is néznek. A feliratkozók 39 százaléka általában végigolvassa őket, további 48 százaléka pedig beleolvas az ilyen üzenetekbe. Csupán 3 százalék nyilatkozott úgy, hogy azonnal törli a hasonló leveleket. „A 45-54 évesek a leghálásabb célközönség: ők iratkoznak fel legnagyobb arányban hírlevelekre, amiket jellemzően el is olvasnak. A fiatalok ezzel szemben inkább csak átfutják az ilyen típusú üzeneteket” – mondta el Györfi Anna.

A felmérés hátteréről:

Az E-Mail Marketing Report a KutatóCentrum éves tracking elemzése, ami a magyarországi aktív e-mailezőket vizsgálva átfogó képet nyújt a jóváhagyott és kéretlen reklámüzenetekkel, valamint hírlevelekkel kapcsolatos attitűdökről és az online nyereményjátékok megítéléséről. Az aktuális felméréshez az online adatfelvétel 2010. november 18. és december 12. között zajlott 2512 fő megkérdezésével. A válaszadók nem, életkor, településtípus, régió és iskolai végzettség tekintetében reprezentálják a magyarországi 18-64 éves aktív internethasználó lakosságot.
Az E-Mail Marketing Reportot kiegészíti az e-mailezési szokásokat vizsgáló E-Mail User, valamint az ingyenes levelezők használatát górcső alá vevő Free-Mail User Report. A benchmark kutatások – amelyek minden piaci szereplő (hirdető, ügynökség, médiatervező, médiaértékesítő vagy médiatulajdonos) számára nélkülözhetetlen információkat tartalmaznak – teljes elemzését a KutatóCentrum értékesíti.

A nagyításhoz kérjük, kattintson a képre!



Kapcsolódó termékek:
Free-Mail User Report
E-Mail Marketing Report
E-Mail User Report


Kapcsolódó tanulmányok:
E-Mail Marketing Report 2011
E-Mail Marketing Report 2010


vissza


Szeretné hallatni hangját?
Értékes ajándékokat nyerne?

Csatlakozzon kutatási panelünkhöz!
Megalapozott döntéseket szeretne?


Válasszon kutatási megoldásaink közül!
Megbízható partnert
keres online adatfel-
vételhez?

Legyen a partnerünk!
Ügyfélkapu

Attention!

This content is only available in Hungarian
vezetéknév:
keresztnév:
e-mail cím:

cégnév:

telefon:

captcha

 

Ahogy a felhasználói élmény fokozása érdekében majdnem minden weboldal, jelen oldalunk esetében mi is használunk sütiket (cookie) látogatóink tökéletesebb kiszolgálására! További információ: itt.

értem